A fontos lépés

2019.09.12

A "Levél a képviselőjelölteknek" c. írásom bevezető részét így fejeztem be:

"Aki úgy érzi, tennie kell, tenni fog.

Amíg ezt ki-ki eldönti, azt kérem, ezt a levelet minél több emberhez juttassa el. Meggyőződésem ugyanis, hogy alkalmas arra, hogy átlendítse a holtponton azokat, akik már elkezdtek beavatottá, MAGgá válni."

Most a fontos lépés ismertetését folytatom.

A folytatáshoz nagy segítségemre volt Fehérné Ilona levele1.

Alábbi válaszom megalapozza a fontos lépés megértését.

_________________________________

Kedves Ilona!

Te az ezeregyszáz éve uralkodó, történeti alkotmányosságot ránk erőltető nyugati civilizáció gondolkodási mintája (paradigmája) alapján értékeled az erőszakkal hatályától megfosztott történelmi alkotmányosság alapján álló ősi civilizáció koreszméjét.

Azt először megéreztem, majd a megszerzett ismeretek alapján megértettem, hogy van megoldás az állandósult társadalmi, gazdasági és politikai válságra.

Összevetettem tételesen a nyugati civilizáció "játékelméletét" gyakorlattá tevő magyar jogrendszer és a Lisszaboni szerződés gazdaságközpontú társadalomszervezését a - játékelméletet "helyzetmegoldással" felcserélő - emberközpontú megoldással.

Aztán az elméleti megállapításokat tapasztalati tényekkel vetettem össze, annak megállapítására, hogy a jelenlegi helyzetben van-e lehetőségünk a rendszerváltásra. A tények azt mutatják, hogy most még igen.

Mindezeket könyveim bizonyítják.

Ezeket egyes szám első személyben mondtam el, azt a látszatot keltve, hogy igazad van abban, hogy "csakis te irányítod a veled együttműködőket". Az igazság azonban az, hogy én csak egy közvetítő vagyok, ha úgy tetszik, íródeák. Ezért hangoztatom folyamatosan, hogy kündü-feladatokat végzek, és nem kündü vagyok. Ehhez általános - de legalább is többségi - elfogadottságra van szükség, ami - mint Te is bizonyítod - nincs meg.

Tudom, az Anyagtalan Világtól kapott küldetésem többek számára hihetetlen, értelmezhetetlen, elfogadhatatlan, sőt, arra ösztönöz egyeseket, hogy "önkijelölő" jelzőt akasszanak rám.

A hiteltelenségi bélyeget eddigi tevékenységem, még a nyugati civilizáció paradigmája szerint sem indokolja.

______________________________

A közvetített irányelveket nem fogadja el a többség, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy az embernek kell iránymutatásokat (alkotmányt) és irányelveket (alaptörvényt) kidolgozni. Ez egyrészt a nyugati civilizációnak az emberi gondolkodás "felülről leosztási" elve alkalmazási kényszerét bizonyítja, másrészt azt is, hogy nem érzik, nem értik (vagy nem akarják érezni, nem akarják érteni), hogy az Isteni Iránymutatás korunkra alkalmazása csak annak rendszerszemléletű értelmezésével történhet, szemben a nyugati civilizációval, amely "irányított káoszként" működik. Az alkalmazás a mindennapi élet szabályrendszerének alulról felépítését jelenti.

Vagyis a szakembereknek azzal kell bizonyítani alkalmasságunkat, hogy saját településükre, kerületükre teszik alkalmazhatóvá az Isteni Iránymutatást.

Tehát a "többség" gondolkodási módjában a nyugati civilizáció paradigmája ebben a kérdésben kettős negatív következményként (az Ősoktól eltérés okozataként) érvényesül.

_____________________

A Betlehemi Csillagállás Szeren három olyan emberrel ismerkedtem meg, akik feladata az anyagtalan világ érzékeltetése az anyagi világgal. Egyikükkel átéltem azt a Csodát, amit József Attila így írt le:

"Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve

nézem, amit meglátok hirtelen.

Egy pillanat s kész az idő egésze,

mit száz ezer ős szemlélget velem."

(A Dunánál)

Ez a Csoda ráébredés volt Küldetésem következő feladatára, arra, hogy segítsek a Logosz fajnak a megébredésre (beavatottságra). Ez küldetésem következő része.

A Semino-jelentés bizonyítja, hogy a mai magyarság 60 %-ának domináns génje az EU19-es, amely legalább 35000 éve meghatározó tulajdonságokat közvetít. Az a történelmi idő, amelyben az ember a logosz (ige, értelem, kinyilatkoztatott szellem) kormányzása alatt élt - a történelmi bizonyítékok szerint - tízezer és hatezer év közötti idővel előzi meg mai korunkat.

A logosz "kézikönyve" a Magyar (Első Sumír, Paralel) Biblia, amelyet arámi nyelven "vésett kőbe ékírással a próféta" (Wass Albert). A ma beszélt magyar nyelv 60 %-ban az arámi nyelv szógyökeit tartalmazza (Badiny Jós Ferenc). A rovásírás az ékírás technikai változata (Magyar Adorján).

Ez alapján bizonyítottnak kell tekinteni, hogy a sumír-szkíta-hun gyökerű magyarság a Logosz faj.

Az ezeregyszáz éves adatgyomlálás, emlékirtás (lélek- és anyagmosás) az az ok, ami miatt segítség kell ahhoz, hogy lelkünkben, szellemünkben és testünkben szerves egységként, Logosz fajként éljünk. Ez idő alatt a ránk erőszakolt nyugati civilizáció koreszméje igyekezett meghatározó tulajdonságainkat kiirtani. A domináns gén ezt nem engedte.

_______________________

A Teremtő mindig feltárja szándékát az előtt, akire feladatot bíz.

Eddigi feladatom az anyagtalan és anyagi világ szerves egysége tudati rendszerének közvetítése, a Szent Korona Értékrenddel.

Összegzés az a két könyv, aminek bemutatója az Első Betlehemi Csillagállási Szeren volt.

Az Anyagtalan Világ azzal ismerte el, hogy az ősi civilizáció Szent Korona Értékrenddel közvetített társadalomszervezési rendszere az Isteni Iránymutatást közvetíti, hogy megkaptam a "Triszmegisztosz-feladatot". (Ha elolvasod a Magyar Biblia Vízözönre vonatkozó részét, megtalálod a választ erre a megállapításra.)

Ez egy kündü feladat. Nagy valószínűséggel sumír hatást tükröz az a logikus meghatározás, amit a "keletieken" keresztül "Triszmegisztosz-feladatként" mutat be Hamvas Béla2.

Aki érti a hamvasi stílust, annak számára nyilvánvaló, hogy ez a feladat a közvetített Isteni Iránymutatás alkalmazásához a fogadókészség megteremtését jelenti.

A fogadókészség megteremtésének eszköze a Karma-törvény alkalmazása.

Rögtön el kell mondanom: ez nem egy "ezo-izé", ahogyan egy megmondó-ember "szellemesen" minősítette a lélek-munkások tanításait(a hallgatók cinkos hahotája közepette).

A Karma-törvény alkalmazása nem "Karma-tisztítást", hanem a karma-rendszer kiegyenlítését jelenti.

A Karma-törvény az ok és okozat közötti összefüggést (az általam ismert elméletek közül) a leglogikusabb kapcsolatrendszerben érvényesíti. Gyakorlattá teszi az Aquinói Szent Tamás kiegészítésével pontosított arisztotelészi "szillogizmus" elméletét.

A "Segítő napokon" elemezzük az Ősoktól (Isteni Tanítástól) eltérő cselekedetek következményét (negatív karmát) és megvizsgáljuk, hogy mi az a cselekedet, amelyet az Ősok követésével végezni vagyunk képesek, ezzel helyes következményt (pozitív karmát) létrehozva a negatív karma ellensúlyozására.

A "Segítő napokon" végigelemezzük életünk kritikus pontjait, korcsoportonkénti, nemenkénti, oktatás-nevelési, egészségőrzési és egyéb területeken, valamint hivatással- és szakmákkal kapcsolatos témakörökre.

Ahogy Hamvas Béla megállapítja: "Az éberség nehéz és veszélyes aszketikus eljárások útján csak vezető - Hermész, guru - segítségével szerezhető meg."

Ez a "porszemmé válás" (Aquinói Szent Tamás), amely önvizsgálattal, önmagunk lelki- és szellemi átalakításával jár, és ez bizony nagyon fájdalmas, nehéz, valamint - önmagunk és környezetünk számára - veszélyes folyamat.

2020. január 6-tól július harmadik hetéig minden hónapban két "Segítő nap" lesz.

Az első napon elemezzük az Ősok és az attól eltérő ok hatására végzett cselekményeinket és annak következményeit.

Ezt követően két hét áll rendelkezésére mindenkinek arra, hogy átgondolja saját cselekedeteit az adott témakörben.

Az első napot követő két hét elteltével tartunk egy újabb "Segítő napot", amelyen kiértékeljük az egyéni megállapításokat.

A Segítő napok formája: konferencia-beszélgetés az interneten, amelyet a Youtube-on nyilvánosságra hozunk.

2020. Új Kenyér havában tartott Betlehemi Csillagállás Szeren Pusztaszeren, a pusztabíró házában a Segítő Napok résztvevői részvételével találkozót tartunk.

Itt mérjük fel, hogy a fogadókészség (azaz a ráébredés) terén milyen eredményt értünk el.

Ebben az évben "dokumentálom" az ősi civilizáció Szent Korona Értékrenddel közvetített társadalomszervezési rendszerét, amit interneten hozok nyilvánosságra.

Ennek kapcsolata a Segítő napokkal az, hogy itt lesznek elérhetőek a települések és a kerületek "Önkormányzati társadalomszervezés"-változatai (közel 3300 könyv), annak érdekében, hogy a feldolgozott témaköröket mindenki közvetlen környezetére is kivetíthesse.

A "Segítő napokra" vonatkozó részleteket folyamatosan írom le.

Nemzettestvéri szeretettel,

Halász József

___________________________________

1 Drága Jóska bácsi! Elfogadom, tisztelem, tudom= meggyőződésem! hogy munkásságod nemzetmentő szándékú.

Nem fogadom el, ha kizárólagosságot hirdetsz és az együttműködést úgy képzeled, hogy majd csakis te irányítod a veled együttműködőket, és neked nem kell semmiben sem engedned, vagy kompromisszumra hajlandónak lenned. Nem fogadom el, hogy azt hirdeted, kizárólag a te=általad épített utadon lehet eljutni egy élhető, emberközpontú, erkölcsi értékrendjében emelkedettebb társadalom megteremtéséhez. Szerintem sok út van, és sok tehetséges, tisztességes ember tervezi azt rajtad kívül is, akikre neked is oda kellene figyelned, elismerni, hogy ők is jót akarnak, nem csak tőlük várni, hogy ők figyeljenek rád, és elismerjék, hogy jót akarsz. Én elismerem mindenki munkásságát, és évek óta azt gondolom, hogy nincs egyetlen tökéletes modell, de a többféle elképzelésből igenis lehetne egy majdnem olyat összehozni. Egyszerűen és nagyszerűre, ha hajlandóak lennétek vetélkedés helyett csapatmunkában együttműködni. Nem értem, hogy a fenti gondolatokat miért minősíted támadásként, pedig én őszinte elismerésnek szánom.

2 "A logosz igét, értelmet, kinyilatkoztatott szellemet jelent.

A Triszmegisztosz elnevezés az első Hermészre vonatkozott, aki a vízözön előtti őstudást átmentette és a vízözön utáni-emberiségnek először tanította. Ugyanakkor azonban a Triszmegisztosz beavatási fok, éspedig a beavatási fokok legmagasabbika.

Az 'anyag, amely az érzékeken túl van' a primér természet, a még nem elanyagiasodott természet.

Az Isten fia kifejezése valószínűleg gnosztikus eredetű. Keleten a Világ fia, a Világegyetem fia alakjában használatos.

E fajnak tanítása nincs, de ha ő akarja, Isten emlékezetét helyreállítja. A logosz-fajról van szó. A logoszt nem lehet tanítani. A beavatás nem tanítás. Amit az ember megtanulhat, csak anyagi tudás, szanszkrit nyelven vidnya, tibeti nyelven rtogszpa. A beavatás viszont felébreszt; az éberség szanszkrit nyelven vidja, tibeti nyelven rtogszpa. A tudás könyvből meríthető, szobában, asztal mellett elsajátítható. Az éberség nehéz és veszélyes aszketikus eljárások útján csak vezető - Hermész, guru - segítségével szerezhető meg.

Olyan testté változom, amely nem halhat meg soha."

Hamvas Béla: Scientia sacra

Kérlek, írj véleményt a naplómmal kapcsolatban! Köszönöm.