Jakab Károly: Részvétel a Honvisszafoglalásban
Drága Jóska bátyám. Részvételemet a következőkben kívánom gyakorolni.
Működő közigazgatási értékrend: Szent Korona Tan alapon.
Dr. Halász József nevével jelzett rendszerváltó program, Szent Korona Értékrend alapon működik és tervezett.
Ebben való részvételem alapja a megértett tudás továbbadása.
Dr. Halász József által közvetített SZKE anyagok, a közösségemre vonatkozó rész kinyomtatása, és a helyi közigazgatási vezetés részére való átadása.
A felemelkedés békés útját mutató Ősi, mellőzött közigazgatási modell az átadott dokumentum alapján történő megismertetése.
Ma 2021-ben ezt látom lehetséges együttműködési megoldásnak.
Tüntetésen nem veszek részt.
Nem is szervezek hasonlót.
Ok: értelmetlen a Nagyfőnök programját keresztezni.
Gyülekezetet nem szervezek. A megértett tudásomat továbbadom beszélgetésalapon.
Ki mit ért meg vagy ki mit épít be az életébe, az a meghallgató érdeme felelőssége.
Véleményem az, hogy minden a Nagyfőnök programja szerint történik.
Ebbe beleállok, figyelemmel kísérem, viselkedésemmel, tevékenységemmel, hozzáállásommal
a Nagyfőnök szekerét tolom.
Az Égi Globalizáció mellett vagyok.
Egyéni megismerés, megismertetés. Minden ember külön-külön egyénileg dönt.
Egyénileg választ utat. Földi Globalizáció mellett - vagy - az Égi Globalizáció mellett.
Ki milyen utat választ a szerint részesül a végén.
Tudomásul veszem, hogy amiben élek, az egy Földbolygó méretű gyökeres változás kezdete, ahol a több ezeréves felépítmény visszabontása zajlik.
Most a "régi" és az "Új" út látszólag egy-irányba tart. De csak látszólag.
A Földi globalizációt választók, ember által kívánják megoldani a mára kialakult világhelyzetet.
Az Égi Globalizációt választók, a Teremtő segítségével, az Ő törvényeit követve, egyénileg, alulról építkezve, megtérve, visszatérve kívánják megoldani a mára kialakult helyzetet.
A kétféle globalizációban van egy közös: - ez így már nem mehet tovább - a megoldásban van a különbség.
1. Csupán ember által felfedett tudás birtokában, abban bízva kívánnak világállamot létrehozni.
Mai ismereteim szerint, ez csak - terrorral oldható meg - Az előjelek ezt igazolják.
FEMA táborok. Stadionok. "Szemétégetők". Rendvédelem szétbontása több alcsoportra, fegyverviselési engedéllyel.
Ugyanakkor a népek önvédelme letörve, nullára.
Az emberek érzik a veszélyt.
Ez miben nyilvánul meg? A szaporodó önbíráskodásban, a féktelen rablásban, gyilkosságban.
Halászok: Mikor húzzák össze a hálót, a halak ugrálnak bármerre csak el innen.
2. Isten törvényei szerint élve, benne bízva, és kitartani mellette még akkor is, ha körülöttünk felfordul a világ. Nehéz sors ebben a felfordult világban, de a Nagyfőnök tudja milyen lépések azok, amik előre viszik a felemelkedést.
Teremtőnkben való feltétlen bizalom a kapaszkodónk.
Ebben a szellemben teszem a dolgom.